A szőlő-cukorként is ismert glükóz az élő-világ egyik alapvető energia-forrása. Térbeli megjelenését tekintve 2 formája létezik: a d-izomer (d-glükóz, vagy más néven dextróz) a baktériumoktól az emberekig a természetben mindenhol elő-fordul, azonban az l-variánsa (l-glükóz) biológiailag inaktív.
A dextróz, vagy d-glükóz, vízből és szén-dioxidból (CO2) a napfény energiájának felhasználásával a növényekben lezajló fotó-szintézis során keletkezik. Ennek a reakciónak a fordítottja alatt, az ún. glikolízis folyamán a sejtekben ez az energia felszabadul. A glükóz nagyobb molekulák, polimerek formájában tárolódik: ez növényekben a keményítő, állatokban és az emberben pedig a glikogén. Szükség szerint a glikogén-raktárak lebontása (glikogeno-lízis) hatására a dextróz a sejtek számára újra szabadon elérhetővé válik. Egyes esetekben, mint pl. tartós éhezés, alacsony szén-hidrát tartalmú diéta, vagy intenzív fizikai megterhelés során szervezetünk elő is tudja állítani a létfontosságú glükózt, azonban ez a folyamat energetikailag kevésbé gazdaságos a szövetek számára.
Az emberi agy a legtöbb energiát használó szervünk: bár test-súlyunk csupán közel 2%-át alkotja, mégis a nyugalmi anyag-csere 20%-át veszi igénybe. Ennek nagy részét a neuronok közötti kommunikációhoz nélkülözhetetlen idegi impulzusok emésztik fel, azonban az alvás és egyéb alacsony agyi tevékenységek mellett is igen magas a központi ideg-rendszer alapvető energia-fogyasztása. Ennek oka, hogy más szövetekkel szemben az agy több milliárd neuronjának sejt-membránján keresztül elektromosan töltött részecskékből, mint pl. nátrium (Na+) és kálium (K+) ionokból álló membrán-potenciált folyamatosan fenn kell tartani még pihenés alatt is annak érdekében, hogy testünk irányító-központjaként az agy képes legyen megbirkózni a nyugalomban is másodpercenként ezrével érkező feladat-áradattal.
A “nagy étvágya”, azaz a hatalmas energia-szükséglete ellenére az ideg-rendszer igen “válogatós”: üzem-anyagként csak d-glükózt (dextrózt) képes hasznosítani, melyet ráadásul nem tud raktározni, ezért kénytelen a vér folyamatos cukor-ellátására támaszkodni. Az eleve magas alap-anyag csere mellett az aktív agyi területeken a hajszál-erek, kapillárisok ugyanakkor még jelentősen ki is tágulnak, hogy még több vért, benne pedig extra glükózt és oxigént szállíthassanak a sejtekhez1,2.
Az ételeinkben, mint pl. a kenyérben, gabona-félékben, gyümölcsökben és zöldségekben bőségesen megtalálható szén-hidrátok különféle cukor egységekből épülnek fel. A legegyszerűbbek, úm. a glükóz (szőlő-cukor) vagy a fruktóz (gyümölcs-cukor) csupán 1 egységből állnak (mono-szacharidok), azonban ezek kémiai kötések által egymáshoz kapcsolódva komplex felépítésű hosszú láncokat, más néven poli-szacharidokat (pl. keményítőt, glikogént és különböző rostokat) alkothatnak.
Az étkezéssel magunkhoz vett szén-hidrátok az emésztő-nedveink által apró mono-szacharidokká bontódnak le, melyek könnyen felszívódnak a vékony-bélből: ez a folyamat azonban igen idő-igényes. A vérbe érkezve a kis molekula-súlyú glükóz viszont már könnyen eljut a test bármely részébe. A kis-erekből, kapillárisokból kilépve az éhes szövetekbe kerül, ahol tápanyag- és energia-forrásként szolgál. A sejtek membránján ugyanakkor önmagában már nem, csak speciális fehérjék, ún. glükóz-transzporterek segítségével tud átlépni. Ezeknek számos formája létezik: a legtöbbjük, mint pl. a főleg a neuronok felszínén megtalálható GLUT-3 egyszerű csatornaként viselkedik, mely lehetővé teszi, hogy a cukor passzívan beáramolhasson a sejt belsejébe. Ezzel szemben a zsír és izom-szövetekben lévő 4-es típus (GLUT-4) csak a hasnyál-mirigy által termelt hormon, az inzulin hatására aktiválódik. Ennek során az inzulin egy specifikus sejt-felszíni fehérjéhez, az inzulin-receptorhoz kötődve kémiai úton működésbe hozza a GLUT-4 transzportert, melynek következtében megindulhat a cukor-molekulák sejtekbe jutása.
Az emberek millióit sújtó diabétesz az inzulin-glükóz háztartás zavaraként alakul ki. Az 1-es típusú cukor-betegségben nem termelődik elegendő mennyiségű hormon, és ilyenkor az inzulin-függő GLUT-4 transzporterrel rendelkező szövetek éheznek. A 2-es típusú diabéteszben viszont a sejtek eleinte csak érzéketlenné válnak az inzulinnal szemben, de később akár teljes rezisztencia is kialakulhat: ekkor a megfelelő hormon-szint ellenére az inzulin vagy nem tud kötődni a saját receptorához, vagy a kapcsolódás ellenére sem aktiválódik kielégítően a glükóz-transzporter, így a sejtekbe nem tudnak belépni a mono-szacharidok: a szénhidrátok a keringésben maradnak. Az inzulin ellenére is magas vér-cukor szint hatására a szervezetünk még több inzulint termel, mely a helyzetet idővel inkább csak rontja: a hormon iránti érzéketlenség a magas inzulin koncentráció miatt tovább rosszabbodik, és hosszú-távon a hasnyál-mirigy is kimerülhet.
A glükóz-fogyasztás tekintetében az agy egyik legnagyobb verseny-társa az izom, melynek energia-igénye akár csak kisebb fizikai aktivitás mellett is jelentősen megnőhet. A központi ideg-rendszerrel szemben azonban az izom-szövet a cukrot – csak saját használatra bár, de – glikogén formájában el tudja tárolni. Ahogyan az intenzív mozgás elfárasztja testet, a fokozott szellemi megterhelés lemerítheti az agyunkat, melynek azonban nincs glikogén-raktára. A komplexebb gondolatok, fontos feladatok, vagy az intenzív koncentrálás több idegi aktivitással járnak, mint a rutin szellemi munkák, ezért az átlagosnál is több energiát, cukrot igényelnek. Ez megfordítva annyit tesz, hogy magas szén-hidrát tartalmú ételek fogyasztásával az ilyen komolyabb feladatok tekintetében az agyi teljesítményünk is javulhat. Amikor a jelentős mentális tevékenységekhez gyorsan kell egy energia-löket, a d-glükóz, vagy más néven a dextróz a legjobb választás, hiszen gyorsan felszívódva ez az optimális “üzemanyag-forrás” azonnal az agyba tud jutni, ahol az ideg-sejtek közvetlenül képesek hasznosítani.
A központi ideg-rendszer elégtelen energia-ellátása több neurológiai problémához, bele-értve kognitív zavarokhoz vezethet. Az agyi cukor-háztartás károsodása az Alzheimer-kórban is megfigyelhető: már a betegség korai szakaszában is kimutatható, és súlyossága a tünetek előre-haladtával áll össze-függésben3. A glükóz-anyagcsere hanyatlásával az ideg-sejtek egyre kevésbé tudják a szén-hidrátokat tápanyag-forrásként hasznosítani, mely idővel energia-hiányos állapothoz vezet az agyban. Ilyen esetekben az étkezéssel magunkhoz vett, vagy a testünkben lerakódott zsír-savakból a májunk ún. keton-testeket képez, melyek a neuronok számára alternatív energiát nyújtanak4. Bár az ideg-sejtek végső megoldásként ezeket a keton-testeket is tudják hasznosítani, mégis a cukor jelenti részükre a prémium üzem-anyagot, és a folyamatos glükóz-ellátás határozza meg a teljesítményüket.
Néha azonban a jóból is megárt a sok. A diabétesz mindkét típusában egyaránt megfigyelhető állandóan magas vér-cukor szint a szív- és ér-rendszert, a veséket, a szemet és egyéb szerveinket súlyosan károsíthatja. Az agyi artériák érintettsége esetén kevesebb vér áramlik az ideg-sejtekhez, ezáltal a neuronok éheznek és alul-teljesítenek. Mindezeken túl a 2-es típusú cukor-betegségben észlelhető, tartósan megemelkedett inzulin-koncentráció elő-segíti az egyes kóros fehérjék megjelenését és kicsapódását: többek között ilyenek például az ideg-sejteken belüli neuro-fibrilláris kötegek, vagy az agy-állományban lerakódó szenilis plakkok, melyek az Alzheimer-kór klasszikus és egyben legismertebb mikroszkópikus elváltozásai közé tartoznak5. A diabétesz azonban nem csak hozzá-járul a demencia kialakulásához. Bár a neuronok többségének a felszínén az inzulintól függetlenül is működő GLUT-3 transzporter található, az agy-kéreg és az ún. hippokampusz mint a gondolkodásért és emlékezésért felelős idegi régiók inzulin-receptorokban felettébb gazdag területek. Ezekben a demencia által sűrűn érintett neuronális övezetekben inzulin-rezisztencia és csökkent glükóz-felhasználás figyelhető meg6. Az inzulin- és cukor-háztartás ezen jól körül-írt zavarai miatt az Alzheimer-kórt újabban 3-as típusú diabéteszként is emlegetik7,8.
Egyesek a szén-hidrátokat csendes gyilkosként tartják számon: túlzott fogyasztásuk a szervezetünk inzulin-érzékenységét rontva diabéteszhez, valamint a világon egyre több embert érintő elhízáshoz vezethet. Az utóbbi idők növekvő tudományos eredményei ellenére viszont még mindig nincs elég bizonyíték a cukor-betegség és az Alzheimer-kór kialakulása közti kapcsolatra: a legújabb vizsgálatok ráadásul igen ellent-mondásosak9. Ugyanakkor az a tény, hogy a glükóz és inzulin-háztartás zavara különféle központi idegrendszeri problémákhoz vezethet, egy újabb ok arra, hogy a szénhidrátok szerepét újra-értékelhessük.
Ismert, hogy az aktív agyi területek energia-igénye jelentősen megemelkedik. Normális körülmények között ezt az extra szükségletet a mono-szacharidok biztosítják, de állandóan magas glükóz-szint esetén – mint pl. diabéteszben – az ideg-sejtek a tartósan megnőtt cukor-koncentrációhoz kénytelenek alkalmazkodni. Ennek hatására pedig idővel érzéketlenné válnak, melynek végső következményeként az ön-regulációs képességüket is elveszthetik. A folyamatos szén-hidrát többlettel szemben azonban a “pulzáló” glükóz-inger – az étkezés utáni, ún. poszt-prandiális vér-cukor természetes megemelkedéséhez hasonlóan – kielégítőbb inzulin-választ eredményez10. Klinikai tanulmányok azt is kimutatták, hogy mono-szacharidok alkalmazása egészséges és Alzheimer-kórban szenvedő egyénekben egyaránt segíti a memória-funkciókat11. Mindezeken felül egyes gyógyszerek – mint pl. az anti-diabetikumok egy része – alacsony vér-cukor szinthez, hipo-glikémiához vezethetnek: amikor lecsökken, vagy akár esetleg meg is szűnik az agy folyamatos glükóz ellátása, az energiát azonnal pótolni kell. A kis mennyiségben pulzálva adagolt szén-hidrát mind az inzulin-függő, mind pedig az attól független transzportereken át egészségesekben és diabéteszes betegekben ugyanúgy segítheti a neuronok cukor-felvételét.
Ezt a gyengéd glükóz-impulzust az ideg-sejtek által kedvelt legtisztább kiszerelésben, dextróz formájában nyújtja Önnek a MEMENTUM. A mind az egészségesek, mind pedig a cukor-betegek részére is kíméletes reggeli dózis egy optimális löketet ad, hogy teste és agya számára egyaránt a lehető legtökéletesebben indulhasson minden nap.
