Köszönjük, hogy az Asklepios-Med termékeit választotta!
Az Asklepios-Med csoport egy nemzetközileg elismert egészségügyi és tudományos kiválósági központ, mely több mint egy évtizede világviszonylatban is vezető szerepet tölt be a demencia kezelése és kutatása területén. A legmodernebb klinikai és innovációs tevékenységek mellett a természetes gyógymódok és élvonalbeli étrend-kiegészítők fejlesztésével is foglalkozunk a neuropszichiátria számos kórképeiben.
A kimagasló szakembereink által tökéletesített Asklepios-Med termékek hatékonyan segítik testünk normális működését. Mindezeken túl a MEMENTUM néhány komponense az Alzheimer-kór és más memóriazavarok potenciális gyógymódjaként a szakmai körök érdeklődésének középpontjában áll. Sok vizsgálat számolt be olyan ígéretes eredményekről, amelyek szerint összevetőink közül többnek a hatására is javulnak a kognitív képességek. Néhány előzetes kutatási adat azt is sugallja, hogy a MEMENTUM egyes természetes hatóanyagai akár az időskori demencia kialakulásának kockázatát is csökkenthetik, bár ezzel kapcsolatban még nagyon kevés tudományos és klinikai bizonyíték áll rendelkezésre.
Az Asklepios-Med csapata elhivatott ennek az űrnek a betöltésében, és folyamatosan harcol az idegrendszert érintő betegségek ellen. Ha szeretne minél többet megtudni ezen úttörő tevékenységeinkről, vagy akár segíteni is kívánja a kognitív zavarok elleni küzdelmünket, kérjük látogasson el az Asklepios-Med csoport világába a www.asklepios-med.eu lapon keresztül.
Amennyiben a testét, lelkét és érzékeit egyaránt kényeztető termékeink és szolgáltatásaink teljes palettája iránt érdeklődik, orvosi vizsgálatra vagy egyéb szakmai konzultációra óhajt bejelentkezni, mindezt megteheti a www.am-budapest.hu oldalunkon is.